Versenyek

Kedves Diákok, kedves Kollégák!

A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár a neves pap-történész, Géfin Gyula halálának 40. évfordulójára emlékezve versenyt hirdet.

A verseny címe: Géfin Gyula és a Szombathelyi Egyházmegye

(Letölthető feladatlapok: g1 és g2)

A verseny célja, hogy a diákok megismerjék a neves egyháztörténész munkásságát, valamint megismerkedjenek azokkal a kutatási területekkel, amelyekkel foglalkozott. A verseny témaköre felöleli a Szombathelyi Egyházmegye 18-19. századi történetének fontos eseményeit illetve a Géfin Gyula munkásságának áttekintő ismeretét. Célunk, hogy diákok a megszerzett helytörténeti ismereteiket képesek legyenek elhelyezni a köztörténeti események sorában. Ennek megfelelően kiírók feltételezi a 18-19. századi magyar történelem általános iskolai ismeretét.

A vetélkedőre a Szombathelyi Egyházmegye területén lévő általános és középiskolák, valamint civil szervezetek, szakkörök, hittancsoportok 7-11. évfolyamos diákjainak 3 fős csapatai jelentkezhetnek. (Egy szervezet tetszőleges számú csapattal nevezhet, a szóbeli döntőbe azonban szervezetenként maximum 2 csapat juthat be.)

A vetélkedőre 2013. október 15-ig lehet jelentkezni a leveltar@martinus.hu email címen. A levélben kérjük, írják meg a csapat választott nevét, a csapattagok neveit és osztályukat illetve a felkészítő tanár nevét. A regisztrált csapatok felkészítő tanára postai úton megkapja a levéltár által kiadott „A vasvári káptalantól a szombathelyi püspökségig : a Szombathelyi Egyházmegye története / [összeáll.] Kiss Gábor, Zágorhidi Czigány Balázs, Pál Ferenc című kiadványunkat.

Ennek, valamint a megadott szakirodalom segítségével kell kitölteni három rövid – két-három oldalas – feladatlapot, amely letölthető október 20-tól a NymE Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ honlapjáról (http://pszk.nyme.hu), valamint a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár október 1-től működő honlapjáról (www.leveltar.martinus.hu ). Az első feladatlap postára adási határideje december 1., a másodiké február 1., a harmadiké pedig március 1. A szóbeli döntőre 2014 áprilisában fog sor kerülni, ide a legjobb 6 csapat kap meghívást. A döntőbe jutott csapatok tagjai megkapják a már említett kiadvány egy-egy példányát, valamint az első három helyezett csapat tagjai további tárgynyereményben részesülnek.

A versenyhez – mintegy a felkészülést segítendő – a szervezők három fakultatív programot készítenek elő, amelynek keretében a diákok látogatást tehetnek a Járdányi Paulovics István Romkertbe, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumba és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárba. Ezek az alkalmak nem kötelezőek, pontokat nem adunk értük, de szeretettel várjuk rá a diákokat és felkészítő tanáraikat. Az első alkalmat 2013. novemberében szervezzük. További információk kérhetők a szervezőktől: Pál Ferenc, illetve Rétfalvi Balázs 06 94 506-996 Illetve a leveltar@martinus.hu e-mail címen.

 Ajánlott szakirodalom: Géfin Gyula: Szombathelyi Egyházmegye története I. Martineum Könyvkiadó, Szombathely, 1929. (Elérhető: http://193.225.149.5/vdkweb/vm_egyhazmegye_1k/cimlap.html linkeken.) Géfin Gyula: A Romkert feltárása (1938-1943). Szombathely, 1992. 7-15. p. Géfin Gyula. Szerk. Dobri Mária, Mayer László. Szombathely, 1993.

Támogatóink: Castellum Teaház, Martinus Könyvkiadó, MNL Vas Megyei Levéltár., Magyar Nyugat Könyvkiadó, NymE Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Vasi Múzeumbarát Egylet, Vasi Szemle, Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány.

 

(Letölthető feladatlapok: g1 és g2)